Az Európai Uniónak meg kell változnia, vagy szét kell hullania!

Az Európai Unió Parlamentje és a Bizottság Jogokat sért, háttérhatalmi érdekeket szolgál, VILÁGÁLLAMOT ÉPÍT

2023. február 2.

 

Tisztelt Miniszterelnök úr!

    Remélem nem haragszik az írásom miatt!

   El szeretném ezt mondani:

 

Az Ursula von der Leyen, és Zelenszkij közös nyilatkozatát nézem éppen a híradóban, és megérett ez az elgondolásom amit itt most leírok:

  Ez a követelőző, USA-bérenc ukrán gazember már köteleztetni szeretné az Európai Unió összes országát, hogy mindenféleképpen, minden tekintetben, minden téren a szankciókat kötelezően tartsák be Oroszország ellen?!! Mintegy USA- parancsként?

 

  És ez az Ursula von Der Leyen ehhez asszisztál?     

 

    Hiszen nyilvánvaló, és önmaga is már párszor elismerte, sajtóban, riportban is elhangzott, hogy tisztában van az Európát sujtó, és a bekövetkező károkkal, -ezért ez Európa tönkretételével azonos!

 

    Tehát szándékosan bűncselekményt követ el az Európai Unió tagországai ellen! 

 

    Mert ha egy ország vezetése például szándékosan kárt okoz a saját országa ellen, az hazaáruló is, és gazdasági bűnöző is!

 

  Tehát ez a sok országot a hülyeségeivel nyaggató, és kényszerítő EU Bizottság vezetője, ugyanúgy kell, hogy feleljen a tetteiért, mint egy ország kormánya is! Tehát politikai és gazdasági bűnöző!

 

   Még akkor is, ha Magyarország ez alól újra és újra mentességeket vív ki magának, akkor is Magyarországnak is ellensége ez a nő is, és a társai is a Bizottságban!  Ugyanígy igaz ez az EU Parlamentben USA érdekek szerint pofázó és szavazó baloldali, liberális férgek hadára is!? 

 

 Tehát részletezzük tovább, hogy miről is van szó? Ez ugyanolyan eset, mint az Ewa Kaili ügye, ahol a brüsszeli hatóságok nyomozásának  sikerére az adta az egyértelmű bizonyítékot, hogy Katart éltető szónoklatot tartott az EU Parlamentben!

 

  Tehát egyértelmű bizonyíték az Ursula von Der Leyen minden megnyilvánulása arra,  hogy USA érdeket szolgál, USA által le van fizetveugyanúgy ahogy az európai baloldal nagy része is! 

 

   Tehát feljelentést kell tenni ellene a brüsszeli hatóságoknál! (Nem az EU Parlament bohóckodásaival kell foglalkozni! A brüsszeli hatóságoknál kell feljelenteni őket! Rendőrségi és ügyészségi nyomozást kell indíttatni ellene!)

 

    A "mentelmi jog" a nyomozás alól nem véd, csak a vádemelés alól. Ugyanígy az Ewa Kaili és társai is képviselői mentelmi jog alatt álltak, de nyomozni nyomoztak ellenük. Tehát az Ursula von Der Leyen ellen rendőrségi nyomozást kell indíttatni!!!!

 

   Valamely magánszemélyek is megtehetik a feljelentést, nemcsak a Magyar Kormány! Ezt ugyanígy meg kell tenni az EU Parlament USA-bérenc képviselői ellen is! Ellenük is rendőrségi és ügyészségi feljelentést kell tenni, és nyomozást indíttatni! Így talán akkor valóban leváltható, és le is csukatható az egész banda!

 

 (Ugyanígy kell a brüsszeli hatóságoknál is rendőrségi és ügyészségi feljelentést tenni a covid oltások ügyében is!)

 

   2. Naív elképzelés az amikor egyes személyek abban bíznak, hogy majd a 2024-es EU Parlamenti választás segít a dolgon!

 

   Nem segít, mert ugyanazon férgek közül választhat a választópolgár egész Európában!

 

   Más a zászló, de a tartalom mindenütt ugyanaz! 

 

   Tehát csak erővel lehet rendet tenni! Sittre az összessel! És talán még a Soros ellen is így vádat lehet emeltetni!

 

  3. Vagy egy forradalom szabadíthatja meg Európát a szabadkőműves banda uralma alól!

 

   5. Nem mondok olyat, bár fantáziáltam már róla, hogy ugyanazt kell tenni az egész parlamenti ülésteremmel, amit Graf Hans Klaus Schenk Zu Staufenberg ezredes próbált megtenni, de sikertelenül, a Hitlen ellen, a bunkerben!

 

(Fantáziám van bőven, azonban nem írom le,- de a titkosszolgálatra kéne bízni! Van ott is biztosan bőven fantázia a megvalósításra!)

 

    6. A háborút csak úgy szabad befejeznie Oroszországnak, és egész Európa érdeke is ez lenne, ha az  Ukrán államot teljesen szétverik, -és ténylegesen semleges övezet jön létre utána Ukrajna területén, USA befolyás nélkül, mert különben Ukrajnát az USA újra felfegyverzi!!!

 

   Ez egy veszélyes tűzfészek akkor a későbbi időben is!    

 

   Tehát Ukrajnát meg kell gyakorlatilag semmisítenie Oroszországnak, -és meg kell próbálni ott egy tényleges jogállamot létrehozni, és semleges területté kell tenni, nemzetközi felügyelettel!     

 

   Csak így lehet béke!

 

    7. Az USA diktál a német kormánynak is? Lengyelország kormánya is teljesen hülye? Mert azt hiszi, hogy Oroszország Európát és őket akarja megtámadni?

 

    A Zelenszkij minden pofázó szónoklata erre épít, ezen alapon követelőzik, mintha Ukrajna lenne "Európa védelmezője"!

 

   Nyilvánvalóvá kell tenni a lengyelek agyában is, hogy Oroszország nem akar támadni! A célja Ukrajna rendre igazítása! Erről a Putyinnak is több nyilatkozatot kéne tennie, és vége lehetne a háborúnak!

 

    8. Az hogy ez a vén hülye gazember Joe Biden itt forszírozza a háborút, tőle is meg kéne szabadulni! És a kormányától is! Nem kell itt úgy járnia mint a Kennedyeknek, vagy Regan elnöknek! Az bűncselekmény! És világra szóló botrány lenne! Ott van azonban a jó török és velencei módszer is, amit régen Bécs is szívesen alkalmazott, és az Erdélyi Fejedelemség is. A méreg! De nem is kell méreg! Ott van a jól bevált indiai módszer, a feldarabolt tigris bajúsz. Aki megeszi, annak a belsejét a tigrisbajúsz horgai, kínos szenvedéssel ölik meg! Nem is tudják a mai orvosok kimutatni az okot!!!
Az orosz titkosszolgálatnak, ha lenne elég esze, mint ahogy nincs akkor ezt tenn. Háborút sekellett volna indítani, mert Zelenszkijt "Trójai faló" művelettel is el lehetett volna tvávolítani, az USA ügynököket is! Oroszország csendben győzött volna, ha nem ilyen hülyék a vezetői! De az oroszok szeretik a katonai parádét! Ez a bajuk, vitézek atartak lenni! 
 

 

 

 

Hosszabbat akartam írni, de ennyi bővel elég!

 

 A lényeg! Feljelentéseket kell tenni a Bizottság és a EU Parlament férgei ellen, hogy nyomozások induljanak, és akkor lehet igazi vádemelés is! Különben néhány gazembert beáldozva elül az egész!

 

    

 

Remélem nem haragszik az ötletemért!

 

Üdvözlettel

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 34
Tegnapi: 15
Heti: 34
Havi: 234
Össz.: 28 440

Látogatottság növelés
Oldal: Nyílt levél Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak!
Az Európai Uniónak meg kell változnia, vagy szét kell hullania! - © 2008 - 2024 - hitvany.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »